2002-11-03

Tegnap sűrű programunk volt. Először egy kedves barátomat látogattuk meg Zsófival, aki színész és a régi magyar filmvonatkozások kutatója. Plakátjaiból és egyéb anyagaiból már négy kiállítást csinált a Collegium Hungaricumban, a következőt márciusra tervezi.

Utána Pierre Fischer kiállításának megnyitójára voltunk hivatalosak, ahol meglepően sok látogató volt. Legutóbbi képei szerintem nagyon személytelenek, a pillanatot ragadja meg a nagyvárosban, és nekem úgy tűnik, mintha alkotójuk nagyon egyedül érezné magát. Pierre apósa megszólított a megnyitón és megkérdezte, hogy mi a véleményem a képekről. Bizalmasan közelebb hajolt és folytatta: „Megmondhatja őszintén, nem fogom továbbmondani.” Ennek ellenére nagyon rendesen támogatják vejüket.

Majd moziban voltunk Zsófival. A belvárosban a parkolás mindig gond, de találtunk egy kedvezőnek tűnő lyukat. Igaz, hogy egy buszmegálló helyén, de itt csak éjszakai járatok állnak meg, az is a menetrend szerint éjfél után csak. A film 23.00-kor végetér, tehát 2,- €-ért váltottam parkolójegyet és beültünk a moziba.

Mikor kijöttünk a kocsinak hűlt helye, viszont több ember szemlélte, amint a vontató sorban szedi föl az előttük álló autókat. Egyesek az érintettek izgatottságával, mások szenzációhajhász minőségükben. Megszólítom tehát a rutinosan rendelkező rend őreit, hogy mi lett a miénkkel. „Mi a rendszáma?” - kérdi az egyik és lapozgat a jegyzeteiben. Na, gondoltam, most meg vagyok lőve. Képtelen vagyok megjegyezni már 27 éve kocsijaink rendszámát. Mondom: „Piros Peugeut 206, ... hm, ... B- ..-vel kezdődik és főpolgármesterünk után Kläuschen névre hallgat.” Kicsit ütődötten nézett rám (minden berlini kocsi rendszáma B-vel kezdődik), de közben Zsófi megtalálta a listájában.

„A Janowitz Brücke után a középsávon tették le. Mehet metróval is, de gyalog ugyanannyi idő.” Az a kilátás, hogy 3 km-t kelljen gyalogolnom a hideg éjszakában kimondottan nem túracipőben, nagyon elkeserített. Jobban, mint a várható költségek. De ekkor felcsillantak a szemeim és megszólítottam 20 méterrel odébb az autóvontatót. „Igen emlékszem, kb. 10 perce tettem ott le a piroskát. Hát hogyne, van ott még hely, ezzel a fuvarral is odamegyek. Na, jó, nem vagyok én szőrösszívű, szálljanak be, elviszem Magukat is.”

Ez a siker, kérem! Fűtött magaslati ülésből figyelhettük a további történéseket, majd házhoz, ill. kocsihoz szállítottak minket. Ez utóbbi „service” ingyenes volt. Az előbbiért majd két részletben jön a számla: 1.) a rendőrségtől szabálysértésért, 2.) az autóvontatótól a „szolgáltatásért”. 

Menet közben megbeszéltük, hogy az ő munkahelye hosszútávon biztos. Olyan, mint a beteg-orvos-betegbiztosítási háromszög. Más a megrendelő, mint aki fizet. Bombabiztos üzlet, reklamálás nincs, igény mindig van és fizetni, pedig kötelező. Baráti jó tanácsként elmondta, hogy itt minden szombaton 22.00 után megjelennek a rend őrei és szorgalmasan elvitetik a parkoló autókat. Tehát ha már, akkor csak tízig. Mindezek után legszívesebben visszaigényelném a városi önkormányzattól a 2,- € parkolási díjat.