2008.02.21.
Foto: https://www.stasi-unterlagen-archiv.de/archiv/ueber-das-archiv/
Mintegy két és fél éve betekintést kérvényeztem a Történeti Hivatal német megfelelőjénél, a Birthler-Intézetnél fellelhető aktáimba. (Ez a népies neve, hivatalosan „Die Bundesbeauftragte für die Unterlagen des Staatssicherheitsdienste der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik”, de ezt hosszánál fogva senki nem használja. A mindenkori vezetője után korábban Gauck-Behörde, jelenleg Birthler-Behörde néven ismerik.) Tudtam, hogy léteznek rólam feljegyzések, mert a férjemnél nyoma van ennek.
Noha házastársam tősgyökeres nyugat-berlini, az NDK szemében mindig is szálkát képező – mert szövetségi, ennek ellenére mégis Nyugat-Berlinben működő – Állami Anyagvizsgálati Hivatal (BAM) kutatómérnökeként többször is a keletnémet ipari kémkedés érdeklődésének középpontjába került, ezért ő már a 90-es évek elején a „Gauck-Behörde” megalakulásakor betekintést kért. Találtak valamit, de nem sokat. Eberhard a szemrevételezés után kissé csalódott volt azt tapasztalván, hogy az ő személye még kisebb helyet foglalt el a STASI érdeklődésének fókuszában, mint azt ő gondolta, ugyanis az előkerült szerény 13 oldalból hét tulajdonképpen velem foglalkozott.
Történt vala, hogy 1973-ban a háború befejeztével Vietnamban átmenetileg a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság biztosította a rendet, amelynek Magyarország is tagja volt. A magyar katonai vezetés nyelveket beszélő embereket keresett tolmácsként, és, mint azt több évvel az események után megtudtam, én is a kiszemeltek közé kerültem. Ezért „lekádereztek” és ennek keretében a BM a Stasi segítségét kérte annak kiderítésében, hogy ki is az a nyugat-berlini fiatalember, akihez engem akkor már erős szálak fűztek. (Aztán megbízhatatlanként kiestem a rostán anélkül, hogy egyáltalán tudomást szereztem volna az engem érintő kiküldetési tervekről.) Nos, ez a két szocialista biztonsági szerv közötti orosz telex-levélváltás tette ki a férjemről anno fellelhető dokumentumok nagyobbik részét.
Amúgy a 80-as években egy belnémet kereskedelemre szakosodott, – és mint az az egyesülés után kiderült – a Schalck-Golodkowsi-impériumhoz tartozó hajdani nyugat-berlini cégnél dolgoztam. Állandó vízummal munkámból adódóan rendszeresen jártam Kelet-Berlinbe, ahol feltételezhetőleg már előfordulási gyakoriságom miatt is automatikusan figyeltek. Később a Szovjetunióval folytatott kereskedelmi tevékenységem során hirtelen egy időben megkerestek úgy az orosz mint az amerikai hírszerző szolgálatok emberei, de ez egy más történet.
Már szinte megfeledkeztem kérvényemről, mikor decemberben kaptam egy kedves és vaskos levelet a Birthler-Intézettől, hogy találtak rólam – most kapaszkodj! – 152 oldalnyi anyagot. Időpont egyeztetés után befáradhatok megtekinteni – iktatószám, ügyintéző, félfogadási idő, telefonszám, emailcím, valamint mellékletként térkép, közlekedési és parkolási lehetőségek, épület-tervrajz, továbbá általános tájékoztató a betekintés mikéntjéről, stb.
Mit mondjak: férjem 13 oldala után ez a terjedelem mellbevágott. Egyrészt büszkévé tett a tudat, hogy ha ekkora felhajtást okoztam, akkor nyilván fontos ember vagyok – ill. voltam. Bár némiképp számoltam is ezzel, hisz permanensen renitens, a rendszer utálatát véka alá sose rejtő magatartásom mellett ..., korábbi belnémet és orosz kereskedelmi tevékenységem alapján eleve ..., továbbá más hírszerző szervek is ... (lásd föntebb), – vagyis mégsem meglepő. De azért 152 oldal igencsak vaskos, szinte regénynyi. Jesszusom! Mennyi idő kell ennek tüzetes elolvasásához?! Nem, most nem. Először jön a Karácsony, meg évvége, majd az újévben.
Ahogy teltek a hetek, egyre többet morfondíroztam azon, hogy mi tehet ki 152 oldalt. Vajon ki súghatott be, milyen alapon és miért? Eszembe jutott, pl. a jelenet, amikor férjem általam utált, de lekoptathatatlannak minősült, gyerekkori keleti barátjával szokott módon randevúztunk a schönefeldi reptér parkolójában. Az NDK időkben szinte ez volt az egyetlen lyuk a rendszerben. Ha repült az ember, akkor nem vetették alá a szokásos, mindenre kiterjedő, ezért kiszámíthatatlan ideig tartó ellenőrzésnek. (Ellenkező esetben egy nyugati sem használta volna a repteret.) Így macera nélkül bevihettünk különben tiltott napi- és hetilapokat, képes magazinokat, amely lehetőséggel szubverzív módon rendszeresen éltünk is. Férjem előzőleg telefonon odarendelte a barátot és a parkolóban a csomagtartónkból kiemelt kofferek egyike átvándorolt Klaus kocsijába, a többivel elrepültünk. Egyik alkalommal feltűnt, hogy a parkolóban négy Lada áll a közelünkben két-két emberrel, akik – csak úgy vannak. Nem szálltak ki, nem provokáltak, nem akadályoztak meg semmit, mindössze kilátásba helyezték magukat, vagyis figyeltek. Helyesebben megfigyeltek. Klaus a későbbiek során tagadta, hogy látott volna valamit és állította, hogy később sem keresték volna meg a „cég” emberei. Eberhard erre hirtelen megszakította vele a kapcsolatot, mert nem hitte, hogy ami nyugatiként neki feltűnt, azt az ilyesmire sokkal jobban kihegyezett NDK-s barátja ne vette volna észre. (Más szóval, amit én többéves aknamunkával nem tudtam elérni, azt nekem másodpercek alatt elintézte a Stasi: leépítette az általam nagyon nem kedvelt barátot.) Esetleg tehát Klaus? A maszek vállalkozó, tehát politikailag átlag fölött kiszolgáltatott, ergo megfélemlíthető, nagyhangú, de gyáva, legkevésbé sem grál lovag ex-barát jellemébe ez beleillett volna.
Jut eszembe: Hová tűnt H., az NDK TV hangtechnikus mérnöke, aki a 80-as években véletlenül mellettem ült a Moszkva-Berlini járaton. Az elmélyült beszélgetés során sok lelki és intellektuális hasonlóságot fedeztünk föl egymásban. Néhány nap múlva felhívott telefonon. (Ez meglepett, hisz K-Berlinből ez akkor külföldi hívásnak számított, továbbá a rendszeres lehallgatások miatt a tény maga exponált állású emberek számára kockázatteljes volt. A kiemeltség politikai szempontból már a tűzoltóparancsnoknál és a művezetőnél kezdődött.) Annyi mondanivalója és kérdése lenne még, kérte, hogy találkozzunk, ha Kelet-Berlinben járok. Később meghívott családostul magukhoz. Emlékszem, nagyon kellemes estét töltöttünk feleségével és tinédzser ikerlányaival Prenzlauer Berg szívében egy végtelenül lepusztult ház szeretettel berendezett lakásában, amely meghitt értelmiségi szigetnek tűnt. Később beajánlottam a H. házaspárt Budapesten szüleimhez, akiknél magyarországi útjuk során eltöltöttek két éjszakát. A dolog aztán a többi NDK-s barátságunkhoz hasonlóan egyoldalúnak minősült, hisz H-ék sose jöhettek hozzánk. Majd a fal leomlása után végre mi is meghívhattuk őket és szemmel láthatóan jól érezték magukat nálunk. Aztán valahogy észrevétlenül abbamaradt a kapcsolat. (Nem ez volt az egyetlen barátságunk, amely elhalt a rendszerváltás után. Ennek lehetséges okaira most itt nem kívánok kitérni.) Eberhardnak H. kezdeti nagy ragaszkodása minden esetre gyanús volt. Szerinte „rámállították”, sőt, szerinte már a repülőn sem véletlenül került mellém. „De hisz sose akart tőlem, tőlünk semmit!” – védekeztem a súlyos vád ellen. A kapcsolat elhalása Eberhardot megerősítette gyanújában. Én ezt azóta sem hiszem, ámbár, ki tudja, minden lehetséges. Esetleg mégis csak H.?
Vagy netán ... hogy is hívták? Kolléganőm volt a 80-as években a WAN-nél, az ominózus, NDK kegyeiből működő kereskedelmi cégnél. A hölgy nem szívelt és ott tett nekem keresztbe, ahol csak tudott. Permanensen bemószerolt az igazgatónál, szaglászott utánam, oldalakat lopott ki a hivatalos aktákból alkalmatlanságomat bizonyítandó és nyugati létére nem tűrt semmilyen NDK-ra vonatkozó kritikai megjegyzést, még tanuk nélkül kettesben sem. Noha hozzám hasonlóan munkájából kifolyólag hetente többször kellett átjárnia, egyszer megrökönyödésemre mindenféle apropó vagy kényszerítő esemény nélkül, önszántából saját költségén férjestül hosszabb hétvégét töltött a Grandhotelban. Csak úgy, múlatni az időt! (Ha nem lett volna ott dolgom, ha nem lettek volna rokonok, barátok, akiket látogattunk, az életben nem jutott volna eszembe egy kelet-berlini szállodába kvázi „nyaralni” menni!) Tehát esetleg I.L.? Vagy más... talán még más is...?
Mindez olyan rég volt! Atyavilág! Már 19 éve annak, hogy leomlott a fal. Ki emlékszik arra, hogy mi volt, hogy volt 20-25-30 évvel ezelőtt, ki mindenkivel álltam kapcsolatban a néhai NDK-ban?!
(folyt. köv.)
http://pomperyberlin.nolblog.hu/?post_id=34696
