Berlin felett az ég 2002-2017

Berlin felett az ég - korábbi írások

Berlin felett az ég - korábbi írások

Zsófiról jut eszembe

2022. április 29. - pomperyberlin

2002-10-22

Hadd dicsekedjek ma egy kicsit! Mert azért titokban olyan jó anyának lenni. Alig hogy beindult a főiskola, Zsófi felfedezett egy hirdetést oktatási intézménye infótábláján, miszerint egy német származású párizsi műgyűjtő-mecénás a berlini galériák, különösen az „off-Szene” ajánlataival ismerkedne, és ehhez keres képzőművészeti hallgatót kalauznak. Ifjú titán(iá)nk szeme felcsillant és telefont ragadván azonnal felajánlotta segítségét az úrnak. Megállapodott vele az árban, kikérdezte, hogy pontosan mi érdekli, miközben maga igyekezett tájékozottnak tűnni. A megbízó, amikor megtudta, hogy a kisasszony még csak egy hete főiskolás, elbizonytalanodott és nem akarta egyelőre elkötelezni magát.

Szemfüles leánykánk másnap szisztematikusan elkezdte felderítő munkáját és 10 napon keresztül bújta a berlini kultúr-programokat, járta a keleti belvárost (Mitte), kért e-mail-ben írásbeli tájékoztatót projektekről, stb. Mindezt tette, miután leszedte a hirdetést a fekete tábláról. (Nem is akadt további ajánlkozó konkurencia.)

Ahogy elnézem, nagyon komoly felelősségtudattal és elszántsággal dolgozott a ma délutáni négy órás vezetést előkészítendő. Mindent feltérképezett a megadott tematikában és földrajzi körzetben, osztályozta a látottakat műkedvelő és professzionális szempontból, kiharcolta, hogy néhány lényeges, csak hétvégén nyitvatartó galéria ma délután soron kívül álljon rendelkezésre, majd összeállított egy földrajzilag és nyitvatartási időben logikus, gyalog bejárható útvonalat. Egyben az Interneten „lekáderezte” megbízóját, aki a tegnap esti ismerkedő beszélgetés során kellő képen meg is volt lepve.

Ahogy figyeltem, Zsófi sokszorosan megdolgozott az órabéréért. De ha úgy vesszük, Herr Bayreuther helyett inkább neki kellett volna azért fizetnie, hogy rákényszerült a későbbi potenciális érvényesülés módjának felderítésére, kapcsolatteremtésre, hisz az egészből ő tanult a legtöbbet. Melledleg kiderült, hogy a szakmai hozzáértésen túl további előnynek bizonyult anyanyelvi franciatudása, mert a mecénás lánya, aki kultúrmanager végzettséggel elkísérte apját, nem beszél németül. (Épp most telefonált friss képzőművészeti idegenvezetőnk, hogy munkája elismerést nyert és meghívták vacsorára, így ma későn fog hazakerülni.)

Mióta elkezdődött a főiskola, ez a lány olyan motivált, lelkes, szorgalmas, boldog, amilyennek az elmúlt 12 évben sose láttam. Miért nem lehet a tanulmányi pályafutást rögtön a főiskolával kezdeni? Persze érthető, itt csak olyasmivel foglalkozik, ami érdekli, ezért a nap 48 órája sem lenne elég az összes izgalmas előadásra, gyakorlatra, projektre, diákképviseletre, szervezkedésre és az ég tudja, mire, amilyen lehetőségeket kínál még a KHB (Kunsthochschule Berlin-Weißensee). Egyrészt nagyon örülök, mert jó látni ezt a motivációt. Másrészt, megvallom, kicsit irigylem is. Ha visszagondolok, ilyen lelkesedést én az akkor Marx Károly, ma már csak Közg.Tud.Egy. iránt sose éreztem. Az is igaz, hogy az én pályaválasztásomat több racionális tényező befolyásolta. A családi irányvonal mellett eszembe se jutott olyan kilátástalan és „komolytalan” dolgokba vágni a fejszét, mint pl. művészettörténet, néprajz, szociológia és egyéb hasonló haszontalan huncutságok.

A minket körülvevő itteni világra szintén ez a racionális hozzáállás a jellemző. Amíg M.o.-on kissé csodálattal vegyes irigykedéssel néznek bárkire, aki valamilyen művészeti ágat űz, ami egyben egy kicsit előkelő dolog is, addig itt inkább sajnálkozó értetlenséggel reagálnak. Az első kérdés pedig: „És miből fogsz majd megélni?” Azt Zsófi is megjegyezte, hogy M.o.-on felnéznek rá, míg itt lesajnálják.

Ennek történelmi okai vannak és sokáig tartott, amíg erre rájöttem. Nyugateurópa az elmúlt századokban fokozatosan iparosodott és ezzel párhuzamosan történt egy polgárosodási folyamat. Elég, ha a németalföldi festészetre gondolunk, amely a gazdag, öntudatos, felelős kereskedő, bankár, stb. környezetét és méltóságát ábrázolja. A gazdag polgár, egyben kiművelt emberfő a társadalmi értékmérő, az etalon. Ez a fejlődés a kelet- és keletközép-európai államokban kimaradt. Amikor a XIX. sz-ban eljön a polgári demokráciák ideje, M.o.-on ezt az etalon-szerepkört polgárság hiányában a kisnemesség tölti be. (Később „úri középosztály” a maga anakronizmusaival – lásd Márainál.)

Nyugaton tehát a protestáns puritán értékek a mérvadóak a maguk demokratikus szervezeti formáiban. Ennek itt hagyománya van. A demokrácia alulról működik. De mindennek alapja az egészséges gazdálkodás, ésszerű beosztás, megfelelő életforma. Amikor a szakmai hozzáértés, a mértéktartás csökken és túlsúlyba kerül a művészetek halmozott élvezete, tönkre is megy a Buddenbrock dinasztia. Semmi „fenn az ernyő, nincsen kas”. Emlékszem, hogy amikor vagy 25 éve életem egyik leglélegzetelállítóbb Cseresznyéskert-rendezését láttam a nyugatberlini Schiller Theaterban, az előadás végén a kíséretemben lévő nagyon is polgári, sőt kispolgári beállítottságú barátunk megkérdezte: „Jó-jó, csak azt nem értem, hogy miért nem adta el a telket már az elején?” (Én pedig nem értettem, hogy itt ugyan kinek játszák Csehovot? Ez az életérzés teljesen idegen a protestáns világ mentalitásától.)

No, hát valahogy így van ez a művészetekkel. A 68-as nemzedék nonkonformista szokásai ugyan erőteljesen megingatták ezt az akkoriban még talán kicsit agyonszabályozott világot, de az alapracionalitást a többségből mégsem tudták kipusztítani. Az akkor divatba jött ad hoc dolgok, nonkonformizmus, a szabályokhoz való tudatos nem alkalmazkodás mint életforma a következő 30 évben nem bizonyult gazdaságilag sikeresnek, tehát azt a réteget – és ide tartoznak a többnyire éhenkórász művészek - a többség vegyes érzelmekkel figyeli. (A 68-as mozgalom mint társadalmi jelenség és kihatása a mára egy önálló tanulmányt igénylő téma és persze sokkal összetettebb, mint ahogyan a fenti hevenyészett sorok sejtetik.)

Látok azonban egy fiatal céltudatos réteget, amely igyekszik mindkét irányzat erényeit egyesíteni: ötletgazdag, de ismeri a piaci törvényeket. Bízom tehát benne, hogy képzőművészként nem kötelező éhen halni. Merem remélni, hogy ha valaki azzal foglalkozhat, ami érdekli, akkor előbb-utóbb megtalálja a módját, hogy meg is éljen belőle.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nol-pomperyberlin.blog.hu/api/trackback/id/tr5817819745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása